RIC kód az újra hasznosításért, avagy a triangulum varázsa

Amikor gyakorló szelektív gyűjtők között szóba kerül a hulladék azonosíthatósága, akkor sokuknak a műanyag csomagolások egy részén fellehető háromszög villan be.

Az már kevésbé köztudott, hogy ilyen jelölés nem csak a műanyagokra létezik.

Az meg valószínűleg csak a szelektív hulladékgyűjtés iránt igen érdeklődő és azt igen tudatosan gyakorolni kívánóknál képezi a tudásuk részét, hogy mi van és miért a háromszögben.

Bennem a kérdés úgy fogalmazódik meg, hogy egyáltalán mi értelme volt ezt a rendszert bevezetni és ezt felhasználva az újrahasznosítás hamis illúzióját kelteni. Nyilván többféle válasz is megfogalmazható és valószínűleg mindegyik összefüggést keres a környezetvédelemmel.

Javaslom, hogy nézzünk egy kicsit mélyebbre!

Szubjektív véleményem alátámasztására a műanyagok történelmét fogom felhasználni.

A műanyag történetének szempontomból releváns szakasza a múlt század 30-as éveiben kezdődik. Ezen években jön létre néhány új műanyag család: a polietilén, a polisztirol, a poliamid.

Innen kezdve rohamos a fejlődés!

A mai környezet ellensége kommunikációban oly erősen megjelenő pet család az 50-es években született meg.

 

Ezt a fejlődést nem csak a műanyag családok és azon belül számtalan családtag megjelenése, hanem az előállított mennyiségek rohamos növekedése is jellemzi.

A világ műanyag gyártása az 1950-es év 1,3 millió tonnájáról 1988-ra – a RIC kódrendszer kidolgozásáig 100 millió tonnára emelkedett.

Óriási mennyiségű műanyag zúdult a világra és az újrahasznosítás ezt a tempót nem tudta és nem is tudhatta követni.

Világosan látható volt, hogy ezeknek a műanyagok nagy részének a hulladékká válásuk pillanatában esélyük sem lesz, hogy bebocsájtást nyerjenek az anyagában történő újrahasznosítás világába.

Félreértés ne essék, az energetikai hasznosítás lehetett volna alternatív megoldás – már ahol rendelkezésre állnak a szükséges kapacitással ilyenek technológiák- de ezt csak néhány ország tudta meg vagy inkább csak részben valósítani.

A műanyag termelés évről-évre nőtt, szükséges volt hát legalább egy jelölő szabályrendszert megalkotni.

A jelölés teljeskörű iparszerű használhatósága már abban a pillanatban sem volt biztosítható, a jelölés alkalmazásának elmaradása vagy hamis tartalma pedig semmilyen következménnyel nem járt.

Miért is járt volna?

A világ már az 1900-as évek elején tudta, hogy a termelés hatékonysága gépesítéssel növelhető. Az újra-hasznosító iparban sem volt is nincs ez másként ma sem.

Az anyagában történő újrahasznosítás folyamatában emberi erőforrást igénybe venni a hulladék azonosításra – nézd már meg a háromszöget, milyen szám van benne? nem hatékony megoldás, így maradnak a gépek. A válogató gépek fejlesztési iránya pedig sosem a hasznosítási triangulum felismerésének irányába volt.

Mindezek alapján a hasznosítási háromszög történetét nem tekintem eredményesnek.

Ma itt állunk a műanyag hulladék nyomasztó problémájával és legszívesebben elégetnénk, hogy ne is lássuk.

Sajnálom, hogy a pet palack vált az egyik célpontjává annak, ami zajlik, pedig ez nem jó irány!

A pet palack (legalábbis a többségük) a meglévő, évek óta működő technológiákkal feldolgozható és ezáltal képes többször is palack alakjában „újjászületni.”

Amit a probléma forrásaként láthatóvá tettek nekünk az egyébként ma is rendelkezésre álló eszközökkel megoldható lenne, az igazi problémát a ma még láthatatlan hulladékok jelentik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.